OMÉN - Évzáró Épületgépész Bál

MINDEN JEGY ELKELT!!!

A szakma ismertségének növelése mellett az ünneplés, a kimagasló tevékenységek és személyek megbecsülése, valamint a szórakozás sem maradhat el. Ezért az Országos Magyar Épületgépész Napoknak a kiemelt rendezvénye, egyben záróeseménye az Épületgépész Bál, ahol a találkozás, az ünnepélyesség, a díjazás és a szórakozás a cél.

A Bál egyben lezárja az egész heti rendezvénysorozatot is, melynek hagyományos zárásaként kerül sor a szakmai kiválóságok díjazására.

Ekkor adjuk át az „Év emberei” és "Az épületgépészetért" díjat, valamint a Macskásy Árpád és a Meszlényi Zoltán díjakat is.

Időpont:

2018. november 30. 18:30

Helyszín:

Hotel InterContinental Budapest Bálterme

1051 Budapest, Apáczai Csere János u. 12-14.

VÉDNÖKÖK:

Dr. Czigány Tibor, a BME Gépészmérnöki Karának dékánja
Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke
Dr. Szekeres József, a BME ÉPGET ÉISZTT elnöke

 

A BÁLT MEGNYITJA:
Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke

Szórakoztató műsorunk a Múlt és Jövő találkozása, melynek keretében az est folyamán nosztalgikus érzéseket felvillantó ABBA slágereket hallgathatunk, Koós Réka és Simon Boglárka előadásában. A felhőtlen jókedvről országunk egyik legismertebb humoristája, Kiss Ádám gondoskodik, a hangulatos zenét a Group’n’Swing zenekar szolgáltatja.

A BÁL MENETE:

18:30-18:45-ig Érkezés
19:00 Bál megnyitása, ünnepi köszöntő
19:15 ABBA előadás
19:25 Vacsora
20:40 ABBA előadás, díjak átadása
21:30 Kiss Ádám műsora
21:50 Group’n’Swing zenekar műsora
22:30 Tombola
22:45 Group’n’Swing zenekar műsora

Programjainkhoz mindannyiuknak jó szórakozást kívánunk!



Fő támogatónk
Kiemelt támogatóink
Támogatóink
Média támogatóink
Kiállítóink
2018 (c) talalkozzunk.hu